Superman:
Talán az egyik legnépszerűbb trükk, mikor is a versenyző csupán a kormányba kapaszkodva, egy síkban repül a motorral. Természetesen ennek a látványelemnek számtalan egyéb változatát is kifejlesztették: a kormány helyett az ülésbe csimpaszkodva is loboghat a versenyző a gépe után, ráadásul a rutinosabbak mindezt fél kézzel is bevállalják�
Bar Hop:
Ez a gyakorlat némi hajlékonyságot is igényel, ugyanis a versenyző mindkét lábát kinyújtja előre a karjai között, a kormány fölött, egészen a sárhányó fölé, hibázás esetén jó eséllyel még tovább is�
Can-Can:
Nagyon látványos ugrás, a versenyző átemeli egyik lábát az ülés fölött és mindkét lábát kinyújtja hátrafelé, teremésztesen mindeközben fogja a kormányt. Az előző ugrás némi módosítását CatNac-nek hívja a szakzsargon, ekkor az egész test a motor egyik oldalára kerül, azonban az már CaWalk-nak minősül, ha közben �jár� is...
Cordova:
A versenyző felemeli mindkét lábát és felteszi a kormányra, a kezei közé. Közben hátrahajlítja testét és hátrafelé néz. Ha a lábait a kormányon hagyja a landoláskor, akkor az már Sterilizernek számít, ami a nevéből - és persze a látványból - kiindulva nem éppen szívmelengető mozdulatsor�
Fender Grab:
A motoros előrehajol ugrás közben és megfogja a sárhányót.
Heel Clicker:
A versenyző mindkét lábát előrenyújtja a kormány körül és összecsapja a sarkait a sárhányó fölött.
Lazy Boy: A versenyző �egyszerűen� hanyattfekszik a motoron, és csak a leérkezés előtti pillanatokban veszi fel az üzemszerű testtartást.
No Hander:
A motoros mindkét kézzel elengedi a kormányt. Kicsit brutálisabb ennél a Nothing, mikor is a versenyző a kezeit és lábait szétdobva békésen szemléli, hogy száll alatta a paripa�
És végezetül a legveszélyesebb, de ugyanakkor az egyik legnagyobb ovációt kiváltó ugrás; a Backflip, vagyis a hátraszaltó, amely - nevének megfelelően - egy tökéletesen kivitelezett hátrabukfenc motorral együtt. A gyakorlat veszélyességét jelzi, hogy még a profi freestyle versenyzők közül is csak kevesen tudják megcsinálni, azonban a Sportaréna közönsége biztos, hogy részese lehet ennek a produkciónak, ugyanis a kanadai Jeff Fehr előre bejelentette, hogy végrehajtja. Szintén ide kapcsolódik, hogy a fellépők között szereplő Hujber Péter � az első magyarként � november közepén végrehajtott a hátraszaltót egy 250 köbcentis motorral. Természetesen a fent ismertetett gyakorlatokon kívül még számtalan egyéb ugrásfajta létezik, ugyanis a versenyzők egyéni ízlésüknek és képességüknek megfelelően variálnak, illetve találnak ki új trükköket. |